Browse By

Az első repülős nyaralás

Anya és apa úgy döntött, hogy elég nagy vagyok már ahhoz, hogy elvigyenek egy nagyfiúknak való repülős, hajós utazásra, aminek nagyon örültem. Sokat meséltek róla milyen jó kaland lesz. Szuperül viselkedtem végig, nagyon élveztem az egészet, mindenkinek csodálatos élmény volt az út. Repülővel elutaztunk Marseilles-be, ott egy éjszakát egy hotelben töltöttünk és megnéztük a várost.

Másnap felszálltunk az óriási hajóra. Mindenféle szuper dolog volt ott, éttermek, játszótér és medence is. Mindent kipróbáltunk. Este nagyon finon vacsorát kaptunk, amit pincenyammóbcsik (pincér) hoztak ki. Másnap Palma de Mallorcán kötött ki a hajó. Fantasztikus időnk volt, még a tengerben is tudtunk fürdeni. Életemben először láttam tangerpartot, rögtön be is mentem a vízbe és le is merültem, mondtam Anyának és Apának, hogy ez jó hely, jöjjünk még.

Következő nap finomat reggeliztünk, a hajó Barcelonában kötött ki, itt elmentünk libegőzni, ami szintén nagyon tetszett. Este pedig uliztunk egy jót.

Utolsó állomásunk Genova volt, itt nagyot sétáltunk az óvárosban, etettem halakat, voltunk játszótéren is és szuper finomságokat vásároltunk. Másnap sajnos véget ért a nagy utazás és hazarepültünk.